Versek - ORFEUSZ ÉNEKE -

       

                HONFOGLALÁSOK

                                      - XLI. fúga -

 

Nézed hogyan haldoklik a test

hogy málik porrá az álom -

szakadozottá - a láb nyoma kihagy

lásd ott kezdődik a végzet és

végződik a mosolygás - kezdődik

a végeláthatatlan ég - hiszen

végződik a kezdet  -  végtelenség

ebből kiindulva láthatod a

megszakíthatatlan létezés élét

a leszegett múlt kirohanását

ide az agórára - a prériről a

védtelen vadonból a háromszögek

ötszögek - hasábok - gömbök

végetlen égi párhuzamosságában

mely végül abban a pontban

egyesül hol már nincs  létezés

csak kicsordulás - kicsorbulása

a védtelen világ szeretetének...

                         x

Láthatod a föld(raznyi) kondulást

a koldulást - a szépség véredényeit

az áramlást - az imát a  Holdig

a Nap árnyékában - szélben

széltében míg megszületik a fényes-

séges áttörés közted és a levegőben

fulladozó kényszerleszállás után 

a hihetetlen harc - a harcolás és

békéje a béke háborujának születése

az örökös mozgás életének porondján

hisz tudhatod: amíg a levegőég 

széltében rádfonódik - a lapuló

egyedüllét a hátrahanyatlott hiány

addig a melled magasában fel-

sejlik a kikényszerített öröm  -

mert talpig fehérben van a gyász

és fejed búbjáig ér a kikelet -

mely jelzi az újraindulás varázsát

utódaid nyomdokán - a fejed fölött

pedig látszik a szárnyatlan lepke

a suhogás: itt eddig nőhetsz fej-

lődhetsz (az égig) ha magasra

tartott kedéllyel felröppen a fent

és lent éledező áldás - égzengés.

                           x

Mikor már átszaladt rajtad -

feledve földet - fákat - füvet

felhorgad a dallam az orgona

(illatban) billentyűin táncolva

rézsútosan a tájban fülelve már

íme a megváltó zene füstje -

mert lángja csak később tör

előre és vissza a szürkületben fel-

törekvő párában feketén s fehérben

vibrál szemedben agyadban a fut-

tatott ének - számon tartott éden

hol megtalálod másik éned -

a sebesen lüktető távolodásban

foszlásban - harmat nélküli reg-

gelen ama mezőn hol már

nincsen csengése a szónak han-

goknak csak az ölelkezésnek a

rettenet határán a hátveregető

mindenségben - trombiták hangján

feltámadt ébrenlétnek - fiaim

nekünk később : a hulló csillagok

tüzében jön el a lebegés ideje

addig csak függőlegesen a korral

a kórban s fegyverben a léttel

zuhanva a semmisség ködén át

az ég azúrja mögötti szózattal...

                          x

Mert a látomások idején túl -

lehorgonyozol zöldedben éberen

hisz itt lent az arány az arany -

az arannyal kikövezett lélek

mely fel-felhajszol a kifizethe-

tetlen rémlátomások honába

a számok - az anyag telhetetlen

létébe űz - míg odakínt felhangzik

a himnusz: "te benned bíztunk..."

szerelmetes világa hogy végzete

lészen a fát bitorlónak - vagy

csak lézengő ritterek hada viszi

tovább a zászlót - a lobogtató

szelet és a benned szunnyadó

látleletet -: ki itt belépsz hagyj

fel minden zenével - lépegess

hátra felé hogy lásd itt minden

távolság közelség és egyben vég

is hol a lélek távolsága szív

szerint mérhető akár a pár-

huzamos világ létező éke a

koronázatlan végtelen  - benne

a feltámadt létezés vágya a

befejezetlen újrakezdés vihara.

                           x 

A döbbenetes rájátszásban a

felhők fölötti térben megbicsaklik

a szél is - rákövesedik a Nap 

himnusza az agyra - testvérem

lásd: ezt a fakabátnyi létezést

csak úgy lehet tovább vinni ha

a fáról leszedett gyümölccsel te

is visszatérsz az éden kapujába

s a felharsanó kórusban rést

támasztva tovább harsogod a

lét  végeláthatatlan küzdelmében

a koronkénti bukást majd emelkedést

s ebben a lüktetésben - kánonban

letelepszel talpalatnyi daloddal és

kiszámolod a rettegés énekét hogy 

megtudd ki a kiválasztott ki viszi

tovább a Szózatot és a Himnuszt

ki töpörödik bele a cipelésbe és ki

emeli fel Isten országát  -  világát

az égen túli szférákba s a meg-

veszekedett mindennapokat ki

emeli - kinek marad a súlya míg   

 felrémlik a rézsutosan előjövő

alkonyatban a megsejtett mező

és erdő a madárlátta messzeség

a szólamokká emelkedő mindenség.

 

 

 

 

ÉGBE  VIVŐN

           - I.M. Domokos Pál Péter -

"édes hazámnak"

keresett fia - hiány

vagyon - megint csak

szónak - betűnek

eleje - közepe lesz

lészen ha végül

Istennek arca

derül -: utolsó szóig

élő imádság -

ama lélekig

mely oda visz honnan a

a dal - az ének

hevében vagyon

megváltás - feltámadás

égbe vivően...

 

 

 

 

AKÁR  A  LAVINA

 

Két test melege

a havat is hordja - el-

hordja az égig

 

s e küzdelemben

Isten tüze éltet: ha-

lál előtt s utána

 

ezért az égig

az örökléten túli

hómezőkre jut

 

ki úgy szeret(het)

mintha a feltámadás

lángja égne itt

 

és kezet - lábat

szívet - agyat összefog-

va mint lavina

 

csak görget görget

a földről felhők fölé

röpíti léted...

 

NAPFELKELTE  TÁJÁN

 

Hát itt vagyunk ím

az ajtó előtt magunk-

ban - beengedjem?

 

Kettőre zárjam?

s szorosan a falon tűz-

okádó(k) árnya:

 

vörösben játszik

és bennebb az asztalon

szeletelt kenyér -

 

hát így vagyunk ím

várakozással  telten

élet után - Nap-

 

felkelte táján

csak az ajtó előtt ne

kelljen állnom - hisz

 

kint is bent is én

nyitnám szíveteket de

kilincs nem vagyok...

 

HATVANÖT

 

Mert ha lázadás

a léted - hadd dőljön gaz

körötted- bentebb

 

hadd kaszáljon ám

sarlóval a hajoló

öreg - jó patás

 

lázadj örökkön

e versben is talányként

és kövesd immár

 

gyalogosan a

"négyökrös szekeret" a

múlttal mulató

 

egymásba fogod-

zó árnyékokat és te csak

lazán bandukolj

 

batyudban ékszer -

a homály oszlása boly-

dulása végett.

 

REGGELIBEN

 

Reggeliben itt

emlékezvén a jövő

fájára - Napra

 

felkeltél újból

égig érő hitben a

számonkérések

 

évfordulóján

szótlan kiáltva ottan

s hallgatott az ég.

 

HELYZETJELENTÉS

 

A muskátli nem

nyílott - dió feketén

földön taposva

csak por  por- hátán

isteni csoda a vén

körtefa- termés

üzen ezüstös

fenyőnk -: elpusztulunk ám

ágas bogasan

árulás közén

isten csodáját lelked

támasza nélkül

feledhetően

kimaradt az őszi Nap

szíved közepén...

 

 

       

LABDÁZÓ  SZAVAK

 

Szépen - sort a cím

alá hadd pukkadjon a

szabályt örködő

 

ceruzátlan szab-

lyás - legyen fanyűvő a

bekiabáló

 

és lábtörlő áll-

jon a mozdony előtt is

mely gőzősíti

 

a ténfergőket -

így már befogható lesz

a sorba minden

 

jótett lélek ám -

gyerünk tehát ki a sor-

ból a mezőkre

 

hol szavakkal lab-

dázik már a csecsszopó

Jézus Krisztus is.

 

              Pethő László Árpád